Zsóficsaj blogja

Zsófiék egy kis torna bemutatóval készültek az utolsó tornaórán. Még mielőtt elkezdődött szóltam neki, hogy ne lepődjön meg, bent lesz sok apuka és anyuka, akik a gyerekeiknek fognak szurkolni. Először egy kicsit harapdálta a száját, de ez kb. félpercig tartott, utána teljesen felengedett, nem zavarta a közönség. Volt ak anyukája ölébe ült, és nem lehetett meggyőzni, hogy csatlakozzon a többiekhez. Reméljük ősztől tudjuk folytatni.

Örömmel jelentem, hogy Zsófi ősztől óvodás lesz. Sikerült felvételt nyernünk abba az oviba, ahol tavaly is próbálkoztunk, de év-vesztes lévén, akkor elutasítottak. Itt van tőlünk kb. 300 m-re, nem kell úttesten átkelni (nem mintha egyedül indítanám útnak:)), szép, gondozott udvaruk van, aranyos csoportszobákkal, tornateremmel. Még nem tudjuk, hogy a tavalyi kiscsoportosokhoz kerül-e, akik szintén idén töltik a 4. életévüket, vagy az új gyerekekkel feltöltött kiscsoportba. Sajnos a két kis barátja, - akikkel együtt nőtt fel a játszótéren- másik óvodába nyert felvételt, de valószínűleg mindkét csoportban lesznek ismerős gyerekek. Ha mégsem, akkor majd új pajtásokra talál. Egy csoportban 27 gyerek lesz, ez több, mint a kétszerese a bölcsődei létszámnak:(. A bölcsődében több figyelem jutott rájuk, ráadásul egyke gyerek, így kezdetben biztos nehéz lesz megszokni, hogy nem rá figyel mindenki, és időnként bizony meg  kell küzdeni, hogy szóhoz jusson:).

Június 24-én búcsúzunk a bölcsődétől, ahol 2 évet járt, és ha nehezen is kezdte, de a végére nagyon-nagyon megszerette! Bár tartottam tőle, hogy a második bölcsődei évben visszafejlődik a kicsik között, de épp az ellenkezője történt. Magabiztosabb lett, önállóbb, azáltal, hogy ő volt a nagy a kicsik között, és ő volt a gondozónők segítségére. Ráadásul egy barátnőt is szerzett, akivel - a gondozónők szerint is - nagyon jól kiegészítik egymást. Sajnos Szonja egy másik óvodába fog járni, de igyekszünk tartani velük a kapcsolatot.

Túl vagyunk rajta! Itthon vagyunk, és megpróbálom győzködni, hogy nem ugráljon, ne szaladgálva közlekedjen, de kb. 5 mp múlva már el is felejti, hogy mire kértem. Nem fáj semmije, elemében van, hogy is lehet ilyent kérni egy rugós-talpú 3 évestől, még akkor is, ha 48 órával ezelőtt még ott feküdt a korházi ágyban bágyadtan, erőtlenül…

Valentin napon, reggel 8:00 órára érkeztünk a korházhoz. Elküldtek hallásvizsgálatra, hogy kiderüljön szükséges-e a fülfelszúrás. Sajnos, az egyenes, folytonos vonal jelezte, hogy a jobb füle rossz állapotban van. Az orvos, ahogy meglátta az eredményt közölte is, hogy fülfelszúrás is lesz. Egy csalódott, halk rendben-el jeleztem, hogy tudomásul vettem.

Influenzajárvány miatt, már a folyosóra sem jöhetett velünk Zsófiapu, sőt látogatási tilalom is volt. Láttam, hogy milyen szomorúan hagy ott bennünket. Bár ő nem láthatta a műtéti utána állapotban, így is megviselték az események. Elmesélte, hogy reggel nem találta a kenyeret, és nem értette, hogy hová tűnhetett, csak amikor kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, akkor esett le neki, hogy idegességébe a hűtőszekrénybe tette. Bár jót nevettem, amikor elmesélte, de ekkor tudatosult, hogy ő is mennyire izgult, aggódott.

Apa elköszön Zsófitól:

Zsófi harmadikként került a műtőbe, délelőtt 10:20-kor. Kapott valami nagyon keserű orrcseppet, amit hősiesen viselt. A szeme könnyes lett, annyira rosszul esett neki, de nem sírt az angyalkám. Hárman vártunk orrmandula műtétre a szobából. Egy 3,5 éves kisfiú, egy 6 éves kislány és Zsófi. Olyanok voltak a cseppentés után, mintha bedrogozták volna őket. Zsófi beszéde lelassult, félig leszegett fejjel próbálta tartani egyensúlyát, miközben közölte, hogy anya neked két fejed van. J

3 percre rá érkezett egy nagyon erős ápoló fiú (vagy műtős), aki ölbe kapta és a lerohant vele a 2. emeletről a műtőbe. Zsófi nem is tiltakozott, hisz annak ellenére, hogy nyitva volt a szeme, már nem volt teljesen magánál. Egy ajtóhoz érkeztünk, ahol megfordult az „erős fiú” és közölte, hogy tovább nem mehetek. Amikor becsukta az ajtót, összeszorult a szívem és a sírás kerülgetett.

Kérték, hogy ne maradjak a folyóson, mert itt vannak a fertőző gyerekek, nehogy összeszedjek valamit. Így visszamentem a szobába.

2 óra múlva még mindig nem láttam Zsófit. Kezdtem aggódni, mert a kisfiút hamarabb visszahozták. Azt tudtam, hogy a műtőből a megfigyelőbe viszik, és ha minden rendben, akkor hozzák csak fel a szobába. 2,5 óra után már nem bírta tovább, lementem, de senkit nem találtam, aki meg tudta volna mondani, hogy hol van, hogy van. Végül majdnem 3 óra múlva hozták fel. Valószínűleg a sok sírástól dagadt fel a szeme, de nagyon rosszul nézett ki. Átvettem az ápoló fiútól (aki a felújítás miatt ölbe véve rohangált a beteg gyerekekkel a lépcsőkön), de csak nagy nehezen sikerült lenyugtatom. Szó szerint üvöltött. És nem azért mert fájt valamije, hanem a hülye rendszer miatt.

Felébred az altatásból egy kisgyerek, és idegen ápolók, orvosok veszik körül. Naná, hogy megijed. Aztán meglátja a kezét, amiből egy cső jön ki, és ijedtében szeretné kitépni. Ki tudja mennyi ideig sírt nélkülem a megfigyelőben. Miért nem lehet ott az anyuka, amikor felébred? Egyszerűbb lenne megnyugtatni, és ezáltal kezelni is. Állítólag azért maradt lent többet, mert vérzett az orra, és addig nem hozhatták fel. Ez érthető is, de biztos nem segítette a vérzés csillapítását az ijedség, a sírás.

Amikor átvettem az ápolótól, kellett legalább 5 perc, amíg sikerült magamra irányítanom a figyelmét. Azt mondogatta, nem kap levegőt. Persze mert már olyan önkívületi állapotba került a sírástól, hogy alig tudta abbahagyni. Amikor mondtam, most már itt vagyok ne sírjon, azt mondta levegő után kapkodva, hogy „nem tudom abbahagyni”. Meséltem neki, hogyha hazamegyünk, veszek neki egy fagyit, sőt csokis fagyit, mert tudom, hogy az a kedvence. Ekkor kezdett lecsillapodni, és meséltem neki tovább a tengerpartról, mert alig várja, hogy újra „dagonyázhasson”. Végre lecsillapodott, és elmondtam, hogy amikor a tasakból kifogy a víz, leveszik a hosszú csövet, és csak egy pici marad a kezén, mint pókembernek”. Ezt akkor veszik le, amikor hazamegyünk. Persze külön a pókember kiléte is magyarázatra szorult, de megoldottukJ.

Megrökönyödve láttam, hogy bal kézfeje gyönyörűen bekékült, és 2 tűszúrás nyoma látható rajta. A jobb kézfején szintén egy kék foltocska egy újabb tűszúrás-nyommal. Negyedik próbálkozással jártak sikerrel a bal csukóján. Remélem mindezt altatásban végezték. Elég volt a vérvételnél nézni a kínzást. Először tavaly nyáron vettek vért, és semmi probléma nem volt, nem panaszkodtak, hogy nem találják a vénáját, nem értem.

A műtét napján végig feküdt, nagyon bágyadt, legyengült volt. Csak suttogva kérte, hogy „Anya, ovass!” Délután 4 körül kezdhetett el iszogatni a korházi teából. Próbálkozott, de láttam nem csúszik neki. Azt mondták, ha nem iszik meg legalább 1dl-et, akkor nem kaphat tejbegrízt 1 óra múlva. Összesen fél dl-t sikerült beleerőszakolnom. Felülni sem nagyon akart, inkább feküdt. Végül megérkezett a tejbegríz és megengedték, hogy egyen. Bekanalazta az egészet. Mivel nem volt mosdóba reggel 7 óta, és kapott fél liter infúziót, kértem, hogy menjünk ki. A fürdő foglalt volt, így gondoltam megmutatom a Hungárián „száguldó” villamosokat. De alig pár lépés után elkezdett öklendezni, és a tejbegríz fele visszaköszönt egy kis alvadt vér kíséretében. Ekkor már kérték, hogy ne igyon, ne egyen semmit egy kis ideig. 1 óra múlva újra próbálkozhattunk a teával. Egy korty után visszaköszönt a tejbegríz másik fele is, szintén alvadt vérrel együtt. Természetesen magamnak nem vittem váltóruhát, így pólómtól megválva egy szál kardigánnal maradtam. Egész délután mesét olvastam, illetve kiolvastuk a kisfiútól kölcsönkért Anna, Peti és Gergő könyvet. Annyira sápadt volt, és bágyadt, rossz volt nézni. Kértem, hogy mérjenek lázat, mert nem nézett jól ki, de csak hőemelkedése volt. A kisfiú már autózott, csacsogott, ő meg csak feküdt szinte szótlanul.

Megérkezett az orvos is, aki műtötte. Azt mondta mindhármuknak nagy volt az orrmandulája jogos volt a kivétele, reméli megoldódnak ezáltal a panaszaink. A fölfelszúrás is megtörtént.  A kontroll vizsgálaton (1 hét múlva)  kiderül szükség lesz-e tubus beültetésre. Na ne, ezt már nem, gondoltam és gondolom most is.

Akkor tudtam csak meg, hogy mennyire rossz lehetett a hallása, amikor azt kérdezte tőlem a műtét másnapján, hogy „Anya, miért ilyen a hangom?!” Amikor megkérdeztem, hogy most jó-e a füle, akkor a balra mutatott, hogy most az a rossz. Vagyis olyant javult a jobb fülén a hallása a felszúrástól, hogy az eddig jónak mondott bal füle már rosszabbnak tűnik. Igaz a vizsgálaton a bal sem volt 100%-os, de annyira rossz sem, hogy azt is fel kelljen szúrni.

Az éjszaka hosszú volt. Egy széken üldögéltem, annak ellenére, hogy kemping ágyon is alhattam volna. De annyira aggódtam, hogy ilyen bágyadt volt, hogy inkább vigyázni akartam rá.. Mivel az orrán az orrnyálkahártya duzzanat miatt még mindig nem vehetett levegőt, nagyon rosszul aludt. A hörgőkben is „liftezett” valami, ettől többször is köhögött és felsírt. Még jó, hogy már nem volt cumink, mert a kisfiú nagyon szenvedett a cumival. Az ápolók megengedték, hogy használja, mert alváshoz szokta, és mivel így sokkal nehezebben tudott levegőt venni, rossz volt hallgatni, ahogy szenvedett. Éjfél után tudott elaludni.  Csak nyöszörgött, forgolódott, és 4 másodpercenként kapkodott levegő után a cumizástól. Egy kis hős volt ő is.

Reggel kipirosodva ébredt. Azt hittem lázas, de csak hőemelkedése volt. Jó étvággyal reggelizett, szomjas is volt, így elég jól ivott. 8:00 órára le kellett menni a váróba a beteg gyerekek közé, hogy az orvos megvizsgálja. Érdekes megoldás, hiszen arra kértek, hogy 10 napig ne menjen közösségbe. Mindegy, a lényeg, hogy túlvagyunk a műtéten, még itthon regenerálódunk, és szerencsére a kedve a régi.

Az orvossal elégedettek vagyunk, kedves volt, kérdéseimre türelmesen válaszolt, szóval nincs panasz. A korházi ápolók kedvesek voltak, segítőkészek, velük is elégedettek voltunk mindannyian. Reméljük ők is velünk, szülőkkelJ.

A korházi rendszerben volt néhány kifogásolni való, de végül is jó kezekben volt Zsófi és ez a legfontosabb!!! Nagyon bízunk benne, hogy a műtét szükséges volt, és mostantól könnyebben kilábalunk a náthákból.

 Pá-pá orrmandula!

Utólag: ahogy megírtam ezt a bejegyzést, találtam egy videót, amelyet egy anyuka készített egy korházban a kislánya orrmandula műtétjéről. http://www.babaszoba.hu/mediatar/media/Mi_tortenik_az_orrmandula-mutet_napjan_a_korhazban/4079?BXID=2AE3DE02-A006C97B-8BCFAAAA-B1EEAF85

Érdekes, hogy ott az altatóorvos felment, és megnyugtatta az anyukát, hogy minden rendben volt. Nálunk nem jött fel senki, hisz a következőt már tolták is be, ahogy Zsófit kihozták. És bohócdoktorok sem voltak, de ettől függetlenül rendben elláták Zsófit. Szóval nem mondhatotm , hogy nekünk ettől rosszabb volt ez a korház, sőt ahogy láttam ott sem lehetett az anyuka vele a megfigyelőben, sajnos:(.

Zsófi is a cumi búcsút intett egymásnak. Méghozzá szülői beavatkozás nélkül. Olyan gyorsan ment, hogy mai napig nem hiszem el. Azt el kell mondjam, soha nem voltam cumi-párti. El is döntöttem mielőtt Zsófi megszületett, hogy nem lesz cumija. Tartottam is magam az elhatározáshoz úgy kb. 3 hetes koráig. Ha most visszagondolok, még mindig haragszom magamra, hogy beadtam a derekam a folytonos nagyszülői biztatásnak. Nem emlékszem, hogy heteken át éjjel-nappal ordított volna, de igen, voltak sírósabb napjai. Ez volt az a kezdeti idő, amikor állandóan cicizett volna, alig tettem le, fél óra múlva ismét követelte. Végül is ezért került megvásárlásra az első cumi.

Nem volt egész nap nála, általában csak elalváshoz (vagy cici helyett) kapta meg, vagy, ha nagyon nyűgős volt. Később, csak és kizárólag az elalváshoz használta. Ahogy csökkent az alvások száma, annál kevesebbszer került elő. Két évesen, amikor elkezdett bölcsődébe járni, csak a délutáni és esti elalváshoz kérte. Igen ám, de a bölcsődébe is kellett vinni (ha addig nem sikerült teljesen leszoktatni, állítólag nem okos dolog egybekötni a bölcsődei beszoktatással), hogy a délutáni alvásánál legyen, így rászokott a napközbeni használatra.

A bölcsőde szabályzata szerint nem hagyhatják sírni a gyereket, azzal kell megnyugtatni, amije van. Kinek egy kis rongyocska, kinek a cumija. Az nem számít, hogy úgy érkezett a bölcsődébe, hogy napközben nem használta. Ez volt a könnyebbik járható út a gyerekek megnyugtatására. Nem akarok hibáztatni senkit (és, ha mégis igen, akkor csakis magamat), de többször is szemtanúja voltam a beszoktatás alatt, hogy az anyukája után síró gyerek szájába benyomták a cumit, aki így csendben szipogott tovább. Nem a gondozónők hibája, hanem ezt, ahogy utóbb megtudtam a bölcsődei vezetés elvárja tőlük. Nem sírhat a gyerek, mert kihallatszik az utcára, és esetleg rossz híre megy, hogy ott mindig sírnak a gyerekek. Na mindegy, lehet, hogy ez egy felerősített rágalmazás, de biztos van benne igazság.

Ha egy gyerek úgy megy bölcsődébe, hogy csak alváshoz használja, valószínű egy hosszú út vezetett a sikeres nappali leszoktatáshoz. Ilyenkor mi szülők kicsit csalódottak vagyunk. Haragszunk magunkra, hogy beadjuk a bölcsődébe, hogy kitesszük ennek a korai helytállásnak a gyereket, ráadásul újra cumizni kezd, vagy netán újra pelenkás lesz, szóval nem könnyű időszak, de aztán szépen minden a helyére kerül. A gyerek beszokik, és szépen lassan, okosan elkezdhetjük újra lebeszélni a cumiról. Az idő előrehaladtával ez egyre nehezebben megy, mert egyre jobban hozzászoknak, már a mindennapi rituálék része lesz. Evés, fogmosás, be az ágyba, és máris következik a "hol a cumim?" kétségbeesett kiáltás. Mindig odaadtuk, aminek úgy örült, úgy csillogtak a szemei, hogy nem volt szívünk megvonni tőle.

Több időpontot is kitűztem, de valami mindig közbejött. Ha nem betegség, akkor én éreztem úgy, hogy erre még nincs felkészülve, sem ő, sem én. Olyant nem akartam, hogy elveszem, aztán visszaadom, mert nincs szívem hallgatni a sírását. Vártam és vártam a megfelelő pillanatra. De nem tétlenül várakoztam, hanem mindeközben próbálkoztam mindenféle csalafintasággal:). Meséket szőttem az okos, ügyes nagylányról, elmeséltem miért kell a csecsemőknek a cumi. Sokszor játékosan, bohókásan adtam elő, szóval sokat beszéltünk róla. Még egy olyan DVD-t is kapott, amelyikben a kislány saját maga kéri, hogy vegyék el tőle a cumiját. Ez sokáig a kedvence volt. Együtt is megnéztük többször, és átbeszéltük. Egyre többször kikövetelte, hogy ő már nagylány, és láttam sérti a büszkeségét, hogy csak a csecsemők cumiznak.

Tavaly decemberben, amikor megbetegedett, kértem, hogy bár oda adom a cumit, de ne tegye a szájába, mert az orra bedugult és akkor nem tud levegőt venni a száján a cumitól. Ha nagyon hiányzik a cumi, akkor fogja a kezében, így is ott lesz vele. Próbálkozott, de legtöbbször csak a cumival a szájába sikerült elaludnia. Azért továbbra biztattam, természetesen nem erőszakosan.

Aztán egyik decemberi estén, amikor bementem hozzá, láttam úgy aludt el, hogy keze az arcán, és a cumi a kezében. Pedig már nem is volt beteg. Ekkor mondtam apukájának, hogy ne vegyük el tőle mi, mert előzőleg kitűztük az évvégét, mint újabb határidőt a cumis-korszak végének.  Engedjük, hogy megbírkózzon ezzel ő maga. És napról napra jobban haladt. A vége felé, már ő maga kérte, hogy elalvás előtt tegyük a szekrényre, ne adjuk oda neki. Néha felállt, megnézte, és visszafeküdt. Még így is nehéz volt nézni, hogy mennyire próbálkozik szegénykém. Aztán szilveszter napján elutaztunk. Azt kérte ne vigyük magunkkal a cumit. Én azért elrejtettem a hátizsák zsebében. De nem kérte. Ez volt az első alkalom, hogy úgy aludt el, hogy szóba sem került a cumi, ráadásul nem otthon, és mi sem voltunk mellette. A keresztlányunkkal és kisöccsévvel aludt, ami úgy látszik visszatartó erő is lehetett, hogy őt ne lássák cumizni.

Végül is az általunk kitűzött időpontra sikerült megszabadulni a cumitól, de ezt a harcot egyedül vívta meg, és ezért nagyon büszkék vagyunk Rá!!!

Pá-pá cumi!

Ma reggel jelentkeznünk kellett a kerületi gyerekkorházban, a műtét előtti vizsgálatokra. Zsófinak induláskor csak annyit mondtam, hogy megyünk a doktor bácsihoz, aki mindig kitisztítja a fülét. De őt csak az érdekelte, hogy megyünk-e a "pecsételős nénihez". Ez az asszisztensnő végzi a tympanomertiás vizsgálatot (hallásvizsgálat), és megengedi Zsófinak, hogy ő nyomtassa ki a leletet. Sőt utána még két állatfigurát is nyomnak a kezére, aminek nagy sikere van. Eddig még azért nem félt a "fehér köpenyesektől", mert nem voltak rossz élményei. Kérésre szépen kitátja a száját, a fültisztításnál meg sem moccan, sőt ma még mosolyt is kaptam tisztítás közben. Sőt a mai vérvétel után sem mutatta, hogy tartózkodna az orvosoktól. Annak ellenére, hogy  a laboráns néni kicsit ügyetlenkedett és szépen kidomborodó vénát nem találta el, és szemem láttára forgatta a kis karjában a tűt. Ez volt a második vérvétele Zsófinak, és érdekes, hogy első alkalommal hipp-hopp megoldották. Ügyesen kezdte, mert magyarázott neki, beszélt hozzá, majd felmutatott a falra, ahol egy Skorpió volt, és mondta, hogy számolja meg hány lábacskája van a skorpiónak. A keze nem volt teljesen nyújtva, laza volt, és a csuklójától alig pár centivel fogta Zsófi kezét. Természetesen ahol beleszúrt Zsófi megpróbálta elkapni a karját. De kérésemre nem mozgatta többet, csak keservesen könnyek között közölte, "Anya ez fáj, nagyon-nagyon fáj". Ekkor forgatta a tűt. Mit mondhattam volna mást, mint "tudom, hogy fáj, de mindjárt vége, és nagyon bátor kislány, büszke vagyok rá". Tényleg utána meg sem mozdult, csak csendesen könnyezett és mondogatta, hogy "nagyon-nagyon fáj".

A vérvétel után a dokihoz mentünk, aki majd a műtétet végzi. Kitisztította a fülzsírt, megkaptuk az utasításokat, aláírtam mindent, még azt is, amit nem szerettem volna. A fül-felszúrásra gondolok. Ahogy sorolta, hogy éppen mit írok alá, a fül-felszúráshoz érve közöltem, hogy én ezt szeretném, de még mielőtt befejezhettem volna a mondatot, ellentmondást nem tűrően közölte, hogy csak akkor végzik el, ha szükséges. Ezek után nem tehettem mást, mint aláírtam. Ő az orvos, hogy szegüljek szembe a tapasztalatával, tudásával. Én csak egy anyuka vagyok, aki eltévedt az orvosi diagnózisok labirintusában. Műteni kell! Nem kell műteni, mert az nem használ! Ez rostasejt gyulladás, amin a műtét nem segít, rossz a korábbi diagnózis! Fel kell szúrni a fülét! Nem kell felszúrni, ez elavult eljárás és nagy fájdalommal jár, régebben kínzó módszerként használták a raboknál. Hát kérem szépen ez aztán a felelősség, nekem,  mint szülőnek dönteni egyik, vagy másik orvos kezelése mellett. De döntöttünk, remélem jól! Az orvos, bár nem túl beszédes, látszik rajta az elhivatottság, tőrődést mutat a gyerekek felé. Zsófi is vidáman csacsog neki. Ma amikor szólította, Zsófi vidáman felugrott a padról, és nagy léptekkel közeledve a rendelő bejárata felé, kiáltotta, hogy "Jövök, itt vadok!"

Az altatóorvos egy kedves fiatal doktornő volt. Miután kitöltöttem egy 2 oldalas kérdőívet, megvizsgálta Zsófit. Meghallgatta a szívét, tüdejét, megnézte a torkát. Kérdezte, hogy köhög-e, folyik-e az orra? Jó kérdés, mert két napja elkezdett köhécselni. Időnként, főleg, ha rohangál, hurutosan köhint egyet-kettőt. Napjában talán 4-5 alkalommal. Az orra nem folyik, de most sokkal jobban érződik, hogy orrhangon beszél, és ha a tenger vizes orr spray-t használjuk, akkor ki is tud fújni némi áttetsző/fehér váladékot. Nem tudom mi ez, de 3 napja még nem voltak ezek a tünetek. Ezeket elmondtam a doktornőnek, és szerinte ebben az állapotban még műthető, de ha kicsit is tovább romlik az állapota, már nem biztonságos a műtét. A tüdejében eltérést talált, de ezt már egyszer hallottam decemberben a gyerekorvosunknál. Ez egy kicsit megütötte a fülem, hisz korábban soha semmit nem hallottak, mindig azt mondták szép a tüdeje, még amikor náthás is volt.

Szóval most Sinupret gyógynövényes cseppeket kap, és Nasivin orrcseppet kell használni. Remélem minden rendben lesz, és végre túljutunk rajta.

Betegség szempontból nem indult jól az új évünk. Nem tudunk szabadulni a sorozatos felső légúti betegségektől. De ami januárban jött az már végleg betette a kapu, és döntést kellett hoznunk. Nem bírtuk már elviselni, hogy alig alszik éjszaka, majdhogynem 5 percenként fent van, forgolódik, nem kap levegőt az orrán, a szája ettől meg annyira kiszárad, hogy kínjában már annyit nyalta körbe, hogy nagyon csúnyán néz ki. Hangosan horkol, és ha véletlenül nem, akkor azért ugrok ki az ágyból, hogy biztos megfulladt. És ez megy szeptember óta. Ahogy visszamegy a bölcsődébe 4 nap és kezdődik elölről. Sőt már nem is tud kigyógyulni az egyszerű megfázásból sem, hanem két nap után már megjelenik a zöldes orrváladék, és a gennyes lehelete. Az antibiotikumokat csak úgy esszük. Többször volt 39 fok fölötti láza, szegénykém már inkább a kúpot választja, mint a hideg vizes lepedőbe csavarást.

Egy éve, amikor elkezdtük a bölcsit, akkor is sokat betegeskedtünk, de legalább voltak hosszabb szünetek, sőt decembert és januárt megúsztuk egy rövidke, gyenge kis náthával. Akkor februárban durrant be annyira az orrmandulája, hogy akkor két hónap bölcsit hagytunk ki, és lámpázással teljesen helyrejött. 

De most rosszabb a helyzet. Ha nem náthás, akkor is szájon át veszi a levegőt. Rossz nézni is, és hallgatni is. Az állandó szörcsögést, - mintha lenne valami az orrmelléküregekben- még akkor is hallani, amikor tünetmentesnek látszik. Nem beszélve a füléről. A bal fülében még mutat a gép egy kis levegő mozgást, de a jobb fülében semmi. Érdekes, hogy egy egyszeri alaklomtól eltekintve soha nem fájlalta. Azt viszont észrevettük, hogy hangosabban beszél, és többször visszakérdez, sőt néha nagyon mellé hall. Ebből néha keletkeznek vicces pillanatok, persze közben hasogat a szívem, mert tudom, hogy milyen rossz szegénykémnek. Amikor megkérdezem, hogy melyik füled rossz, azonnal rámutat a jobb fülére, de ha megkérdezem, hogy érez-e fájdalmat mindig nemmel válaszol.

Szóval meghoztuk a döntést, és egy év után bevállaljuk az orrmandula műtétet. Megkerestük az orr- fül-gégészt a közeli gyerekkorházban, aki 1 éve javasolta először.

Remélem, hogy tényleg az orrmandula áll az állandó visszatérő betegségek és szövődmények mögött. Február 14-én reggel kell bemenjünk a korházba és aznap meg is műtik.

Röviden pár mondatban a 2010-es év utolsó napjáról, azaz a szilveszterről írnék pár sort. Amióta Zsófi megszületett nem nagyon volt kedvünk nélküle elmenni bulizgatni, és hát egy kisgyerekekkel meg nem buli a buli:). De ez most valahogy beérett. Amióta én is dolgozom, Zsófi egyre több időt töltött a nagyszülőkkel. Reggel apa viszi bölcsibe, délután mama (hol egyik, hol másik) hozza el. Tavaly nagyon sokat túlóráztam, így legtöbbször este 7-8 körül értem haza. Nekem legtöbbször a fürdetés és meseolvasás jutott, de volt, hogy már a fürdetésen is túl volt mire hazaértem. Szerencsénk van, hogy a mamák be tudnak segíteni, különben nem lenne egyszerű az életünk. Így még moziba is elmehetünk egy hétköznap este Zsófiapuval, mert tudjuk, hogy jó kezekben hagyjuk. Ha beteg, és nem mehet bölcsibe (sajnos elég sokat), akkor sem kell betegszabadságra menjünk, mert ők mindig szívesen vigyáznak rá. Ezáltal annyira önállósult tőlünk, hogy bárhová elmehetünk apukájával kettesben, nem sír utánunk, sőt puszit kapunk, és boldogan hívja játszani nagyiját a szobájába. Így történhetett meg, hogy szilveszter éjszakáján nyugodt szívvel elmehettünk Zsófiapuval táncolni és mulatozni egy kicsit. A barátnőmék egy kis 2000 fős településen laknak, 40 km-re Budapesttől, ahol Retró szilveszteri bulit rendeztek a helyi kultúrotthonban. Így, mi felnőttek este 9-től hajnal 4-ig búcsúztattuk az óévet:). Zsófi pedig a barátnőm gyerekeivel, a 8 éves keresztlányommal, 5 és fél éves kisöccsével és azok nagymamájával ünnepeltek négyesben. Nagyon jól érezte magát, ők is koccintottak gyerekpezsgővel, ami nagyon tetszett neki, mert hetek múlva is erről beszélt. Nem igényelte, hogy lefektessük, nélkülünk aludt el. Az ő szavaival élve, "Ő már nagyjány".

Az újév első napján elmentünk szánkózni. Piroslott az orcája a csípős hidegben:)))

Ezzel képpel kívánunk Boldog Új Évet a csipet-csapatnak!

BÚÉK!

Sajnos mi is beleestünk abba a hibába, hogy túl sok ajándékkal halmoztuk el Zsófit. Én is fogadkoztam annak idején, hogy nem fogom, de az ígéretünket idén nem sikerült betartani. Az is igaz, hogy nem egyszer használatos ajáéndékokat hozott az angyalka, hanem praktikus darabokat, legalábbis ezzel vigasztaljuk magunkat. Itt voltak Erdélyből is a nagyszülők, mind együtt voltunk, és ez a legfontosabb.

Barátainkkal elindultunk egy közös szánkózásra. Együtt apukák ás anyukák is. Mit lehet mondani, mi is annyira élveztük, mint a gyerekek. Jó volt látni, hogy Zsófi is mennyire tetszik. Tavaly még nyafogott a szánkón, semmi nem tetszett, ellenben idén csak azt hallottuk tőle, hogy "médegyszer-médegyszer!". Amikor tatával hármasban is megismételtük a szánkózást, már egyedül engedtük le a dombon. Nem félt, sőt utána már könyörögnöm kellett, hogy én is szánkózhassak vele:-)))) Sajnos folyamatosan beteg, ahogy kijöttünk a Karácsonyi nagy lázból, pár nap után ismét elkezdődött az orrfolyás rengeteg tüsszögéssel.

Sok gondról, nehézségről beszámoltan a bölcsivel kapcsolatban. Nehezen ment a beszoktatás, sokat betegeskedett, voltak gondok a gondozónőkkel, de mindez már a múlt. Jól döntöttünk azzal, hogy nem adtuk fel.

Nem könnyű az elszakadás, sem a gyereknek, sem a szülőnek, de ez inkább az anya-gyerek kapcsolatot érinti. Apával az volt a természetes, hogy reggel elmegy dolgozni, és az ők közös napja, csak késő délutántól kezdődött. Míg mi ketten napi 24 órát töltöttünk együtt. Szívesen, gond nélkül elmaradt a nagymamákkal is, hisz ők is a családhoz tartoztak, életünk részét képezték, de a bölcsőde az más. Ott nem kapott kitüntetett figyelmet, hanem csupán egy gyerek volt a sok közül.

De a nehézségekről már többször írtam. Most inkább arról írok, hogy végre, úgy megyek el reggel dolgozni, hogy tudom, jól helyen hagytam. Boldogan indul bölcsődébe, többször is kijelentette, hogy szereti a bölcsit. Most már biztonságban érzi magát, kedveli a gondozónőit, sőt, visszarohan puszit adni, ha éppen elfelejtette. Azt hiszem ez elég meggyőző:-). Nyáron sokat gondolkodtunk, hogy óvodát kezdjen, vagy ismételjen bölcsit, de végül eldöntötték helyettünk az intézmények. Elutasították azzal, hogy csak a betöltött 3 éveseknek van hely a környékbeli óvodában. Így maradtunk bölcsisek. Kicsit szomorkodtunk, de tényleg bejött az, hogy most ő nagy a kicsit között, segít a gondozónőknek, önbizalmat szerez, és bátrabb is lett.

Az első évben azt mondtam, hogy, ha lesz még egy gyerekem, biztos nem adom bölcsibe. Ezt most másképp gondolom. Az sem jó a gyereknek, ha minden rezdülését figyeljük. Most, hogy már én is dolgozom, felszabadultabb vagyok, nem figyelem görcsösön, apróságokra nem adok:-), így ő is sokkal felszabadultabb, és valószínű érzi, hogy nekem is sikerült elengedni, vagyis már nem görcsölök, hogy vajon abban a percben mit csinál, hiányzok-e nagyon neki.

Új elfoglaltságot találtunk Zsófinak. Szombatonként tornázni visszük ide a kerületbe. És ami a legfontosabb, hogy imádja. Első órákon bent lehet a szülő is, persze csak csendben szemlélve a tornaórát. De Zsófi nem igényelte, hogy bemenjünk vele, már rögtön az első órán az oktató néni kezét fogva elvonult. Közölte, hogy ő már nagylány, vele nem kell bemenni, pedig felajánlottuk.  

Apjával egy hátsó ajtón keresztül leskelődtünk. Hihetetlenül jó nevelő, úgy irányítja a gyerekeket, hogy idejük sincs rosszalkodni. Erre születni kell, megtanulni nem lehet. Bíztatja, dicséri őket, játékosan történik a bemelegítés is, és sokat nevetnek. Egyik percben nyuszik, a másikban sünik, aztán krumplit szednek, versenyeznek, bukfenceznek, bordásfalon lógnak, szóval nem csodálom, hogy tetszik neki. Gy. néni (ő lenne az oktató) szerint Zsófi olyan, mint a higany. Nekünk a lényeg, hogy jól érezze magát, és mozoghassunk, amennyit csak bír.

  ...a sündisznó az nem disznó, a bőregér az nem egér, ahogy a vasaló sem ló! - sorolja 3 évesünk nagy színészi mutatványok közepette. A 3. életévének betöltésével egy nagyosabb korszak következett.

Idén is elvittem a céges Mikulás rendezvényre. Egy rövidke előadással kezdődött, amibe a gyerekeket is bevonták. Meglepődtem, hogy rögtön az első felhívásra jelentkezett, bátran kiment és idegenek kezét megfogva táncolt és énekelt. Nem azért lepődtem meg, mert egyébként nem ilyen, de otthoni környezetben minden gyerek bátornak mutatkozik. Idegen helyen viszont általában, először felmérik a terepet, mielőtt szétszedik a berendezést:-)) Emlékszem tavaly, amikor elkezdtünk táncházba járni, senki kezét nem volt hajlandó megfogni. Mára szerencsére ez is elmúlt:-). Na de visszakanyarodva a Mikulás ünnepséghez, Zsófi türelmesen megvárta, míg végül majdnem utolsóként szólította őt a Mikulás. Igaz, egyszer-kétszer azért bekiabált, hogy "Hahó, én is itt vadoook!" Bátran kiment, meghallgatta a Mikulás tanácsait, köztük, hogy ilyen nagylánynak már nem való a cumi. Gyorsan ki is javította a Mikulást - aki ezek szerint nem a legfrissebb hírekkel érkezett- , hogy a bölcsiben már nem cumizik, csak otthon az esti elalvásnál. Még énekelt is a Mikulásnak, aki megdicsérte színészi teljesítményéért. Ez aztán nagyon tetszett Zsófinak, azóta is mindenkinek elmeséli, hogy ő nagy színésznő, a Mikulás is ezt mondta:).

 A bölcsődében is találkozott egy Mikulással, akinek szintén énekelt. Gondozónői szerint nagyon bátor volt, egyáltalán nem félt, és egyedül ő vállalta, hogy énekel.  

A Mikulás az otthonunkban is járt, persze olyan ügyes volt, hogy nem láttuk, de a lényeg, hogy hozott finom Mikulás-csokoládét, aminek kb. fél percen belül le is harapta a fejét. Azt nem tudjuk, hogyan tudta ilyen gyorsan kibontani, de, ha csokiról van szó, abban ő bajnok. (apja szerint, ilyenkor tiszta anyja a gyerek).

A Mikulás történetekhez hozzátartozik, hogy a december 1-én szögre akasztott zsebes adventi naptárat, dec.24-én reggel a Mikulás elvitte, és egy elektromos fogkefét hagyott helyette. Úgy gondoljuk, hogy ezzel azt üzente, hogy ne felejtsünk el fogat mosni a sok csoki evés után. (szerencsére ennek is örültünk:-))

Kicsit elhanyagoltam a blog írást, de ez nem azt jelenti, hogy nem történik velünk semmi. Zsófi imádja a bölcsit, bár elég sokat hiányzik. Sajnos a felső légúti betegségektől nem tudunk szabadulni. Októberben két hetet járt bölcsibe, és sajnos a november sem ígérkezik jobbnak, hisz újra itthon van már 1 hete. A bölcsi kezdete óta már túlvagyunk egy antibiotikumos kezelésen is. Két hónapig szedtük a probiotikumos készítményt is, de nem érezzük, hogy segített volna bármiben is. Annyi a gyógyszer a háznál, hogy lassan patikát nyithatnánk. Kipróbáltunk többféle köhögéscsillapítót, orrcseppet, kész vagyon ez a sok gyógyszer. Mostantól csak C vitamint kap, semmilyen egyéb immunerősítő szereket. Jól eszik, így maradunk a híres kínai mondásnál, hogy "Az ételed legyen a gyógyszered". Ennyit a betegségekről.

Amióta dolgozom, úgy érzem alig vagyok vele. Jó esetben délután 6-ra hazaérek (de ez egyre ritkább), és ebben a kevés 2,5 órában sűrítjük össze azt, amit máskor egy egész délután. Nem mondja, hogy hiányzom neki, de a viselkedése nagyon megváltozott. Agresszívabb lett mostanában, mindenért sírva fakad, toporzékol. Viszont még közelebb került érzelmileg apához, bármit szeretne elmondani, azt először neki teszi, még ha ott is vagyok. A nagymamákkal is nagyon jól érzi magát, sír, amikor elmennek.

Hétvégenként próbálunk kimozdulni itthonról, ilyenkor szeretünk hármasban jönni-menni. Tegnap kihasználva a jó időt ellátogattunk a veresegyházi medveotthonba. 1,5 éve jártunk ott, és meglepődtünk milyen szépen felújították. Egy kis rendezvénybe is belebotlottunk. A veresegyháziak egy kis mulatozás keretein belül adományokat gyűjtöttek a Kolontáriak és Devecseriek megsegítésére. Lehetett lovagolni, finom helyben főtt gulyást, palacsintát, muffint enni. Volt tánc, zene, és mindehhez gyönyörű napsütéses idő. Fizetni nem kellett semmiért, hanem mindenki annyit adott, amennyit tudott az adománygyűjtő dobozokba. Nagyon jól éreztük magunkat.

A vasárnap délelőttöt pedig a táncházban töltöttük. Egyre jobban odafigyel a körjátékokra is, így amikor csak tudunk elmegyünk. Délutánra diavetítés van betervezve.

Hétköznap esténként, újabban a bábozás a kedvence. Így most meseolvasás helyett improvizálunk a bábokkal. Nagyon élvezi. Általában  péntek esténként marad fent tovább,  ilyenkor kreatívkódunk egy kicsit. Faleveleket ragasztunk, gyurmázunk, vízfestékkel foglaljuk el magunkat. 

Mostanában az egyéni játék "0"-ról "1"-re emelkedett. Méghozzá babázik:)))

Anya, én már 3 éves vadok?!-  tette fel a kérdést születésnapján nagylányos kislányom.  És igen,  újra elröppent egy év, és MÁR 3 éves. Nemrégiben előkerült egy régi videó felvétel, úgy 1,5 éves korából. Azon tűnődtem, hogy hová tűnt az a kis hurkás, boldogan cicizős, "nekemcsakanyakell" kis pici lányom?  Furcsa... . Az idő olyan gyorsan rohan, hogy egyik pillanatban ránézel a gyerekedre, és azt kérdezed, -Mikor lett belőle ilyen nagy lány? Hisz tegnap kezdett el totyogni, szavakat összerakni, ma már nem hagy szóhoz jutni, ha nem válaszolok rögtön akkor visszanevel (Anya, utoljára szóltam..!),  és akinek ma már zsúrt lehet rendezni.

Szerencsések vagyunk, hogy olyan ismerettségekre-barátokra tettünk szert a lakóhelyünkön, akikkel nagyon jó kapcsolat alakult ki, és hasonló korú gyerekeink együtt nőhetnek fel. Ezáltal Zsófi nemcsak 1, de több kisbaráttal is büszkélkedhet. 3. születésnapja alkalmából szombaton 3 kisbarátja és szüleik jöttek el hozzánk felköszönteni. Megleptek minket a kedvenc mesekönyv sorozatunkkal, 1-1 "Bogyó és Babóca" könyvvel. Nagyon örültünk neki.

Túró-rúdi tortát sütöttem, de a gyerekek nem sokat ettek belőle. Zsófi, annak ellenére, hogy heteket nyúzott a tortával, most alig falatozott valamit. Állítása szerint Sára barátnőjét utánozta, aki úgy döntött, hogy nem kér a tortából. Szerencsére a felnőtteknek ízlett:-)).  Mondanom sem kell a szendvicsből sem sokat ettek, de ettünk mi felnőttek helyettük:-))).

Táncoltak, egyénileg is játszódtak, és diafilm vetítésre is sor került, amit nagyon élveztek. 3 óra elteltével kifáradva, pityeregve búcsúztak el, hogy még maradni szeretnének. Reméljük ez azt jelenti, hogy jól érezték magukat!

Vasárnap délelőtt apukájával ellátogattak a vidámparkba. Anya addig újabb torta sütésére készülődött Erzsi mamával, hogy a délután érkező keresztszülőkkel újra felköszönthessük Zsófit. A mama jól bevált házi receptje szerint készült a torta, ami sikert hozott, mert a recepttel együtt távoztak a vendégek:-))) Olyan későn értek haza a vidámparkból, hogy elmaradt a délutáni alvása. Eltekintve néhány pityergős esettől, egész jól bírta alvás nélkül.

Miki tata a munkája miatt nem tudott eljönni olyan messziről, de videokamerán ő is végig kísérhette, ahogy újra felköszöntjük a nagylányt.

 Isten Éltessen Sokáig még egyszer 3 éves kis nagyleányom!!!!

Még csak 3 napja, hogy nem én viszem bölcsődébe, nem én megyek érte, nem nekem csacsog el mindent, ami a bölcsiben történt, nem velem megy bölcsi után a játszótérre, .. és sorolhatnám. Kapok egy puszit reggel, és a legközelebbit jó esetben délután 6 óra után.

Vissza mentem dolgozni. Szerencsére sikerült megállapodni, hogy egy órával korábban kezdhetek reggel, így korábban is fejezhetem be a munkát. Zsófit reggel apukája viszi bölcsibe, és mamája megy érte. Egyelőre, ebben a három napban nem volt semmilyen panasza, hogy nem tetszene ez a felállás, de ha lenne, akkor sem tudnánk rajta változtatni.

Zsófi megkapta első pótkerekes 12”-os biciklijét a nagyszüleitől.  Meglepődtünk mennyire örült a biciklinek, hisz azt hittük nehéz lesz meggyőzni, hogy imádott motorjáról átszálljon a biciklire. Pár napig nem tudtunk lemenni biciklizni, mert még beállításra szorult. Nem mozdult apukája mellőle, amíg megpróbálta beállítani. Csak ült ott édesen, és nagy sóhajtozások közepette közölte, hogy neki milyen szép biciklije van. Olyan jó volt látni, hogy ennyire örül.

Na de végre lemehettünk, és felpattanhatott rá. Nem ment egyszerűen, mert hol hátrafelé tekerte a pedált, hol pedig a lába csúszott le a pedálról. Na ez utóbbitól nagyon begurult, és rögtön le is szállt. Huha, gondoltuk apával, ez hosszú menet lesz, és talán idén már nem is fog megtanulni. Na de a szomszéd 2,5 kislány úgy teker a biciklijén, hogy ámulatba ejt mindenkit. Egyik délután a játszótéren kevesen voltak, és ők is- mi is levittük a biciklit. 1 óra múlva már Zsófi is száguldozott. Azóta is teker, ahogy csak bír, én meg szaladok utána, ahogy csak bírokJ.

Drága keresztlányunk pár nap múlva betölti a 8 évet. Ez alkalomból szerettük volna, ha velünk tölt el egy egész hétvégét. Szerveztük pár programot, a többi csak úgy spontán jött.

Szombaton reggel keresztapu elment érte autóval. Zsófi már nagyon várta, hihetetlenül izgatott volt. Jó volt látni mennyire örül neki. Egész hétvégén olyan volt, mint az árnyéka. Ha a 8 éves Vivien egy kicsivel és nagyobbakat lépett, Zsófi centiről-centire lekövette. Annyira másképp viselkedett vele, mint velünk. Ekkor éreztük igazán Zsófiapuval, hogy elkelne egy testvér neki is.J)))))

Szóval, szombaton reggel egy csokor virág kíséretében megérkezett a keresztlányunk. Keresztapu ízletes reggelit készített mindnyájunknak, majd a Sugár üzletközpontba vettük az irányt. Itt Zsófiapu és Zsófi a játszóház felé vették az irányt, a keresztlányom és én pedig a mozi felé. Megnéztük a Shrek 4 mozifilmet 3D-ben. Nagyon tetszett neki, hisz ő is első alkalommal látott 3D-ben mozifilmet.

A játszóház után Zsófiapu a lányával hazament pihenni, mi pedig az Árkádban ütöttük el az időt. Olyant csináltunk, amire soha nincs idő szülőkkel, mert mindig csak a rohanás van. Megálltunk minden kirakatnál, nagyokat nevetgéltünk, az illatszer boltban a nagyítós tükörnél bohóckodtunk, felpróbáltunk mindenfélét, és divatbemutatókat tartottunk.  A próbálgatásból, illetve figyelmetlenségem miatt majdnem nagy bajba kerültünk. Ugyanis az egyik divatruha boltban a fülkéből tele pakolt kézzel jöttem ki. Mindent szépen visszatettem a helyére, de a gyerek divattáska a vállamon maradt. Ott felejtettem a nagy mókázás közepette. Igen ám, de amikor nevetgélve mentünk volna kifelé a boltból, a kapu hangos riasztással jelzett.  Nem értettem mi történt, de abban a pillanatban láttam a vállamon a gyerek válltáskát. Kivörösödve próbáltam magyarázkodni, de gondolom nem sok sikerrel, miután a biztonsági őr gúnyosan megjegyezte, hogy „persze csak úgy ott maradt a vállán”. Igen, biztonsági őr bácsi, véletlenül ott maradt!!! Épp, amikor a tévében napok óta arról szól a hír, hogy már 4 túró rudi áráért lecsukják az embert. Szép kis emlékkel ajándékoztam volna meg a keresztlányomat, ha bilincsben elvisznek. Nincs is bajom nekem ezzel a törvénnyel, de a férjem szerint is,  amilyen szétszórt vagyok, fél, hogy egyszer ülni fogok.:-)

Miután szerencsésen megúsztuk a dolgot, dobogó szívvel hazafelé vettük az irányt. A közös ebédet követően, most már négyesben indultunk az újpesti Sugarshop cukrászdához. A lányok jól tele tömték magukat édességgel.

Hazaérkezésünk után, a lányokat a fürdőkádba parancsoltam. Hagytam őket játszani egy kicsit a kádban, majd megvacsoráztunk. Vacsi után megnézték az Eperke rajzfilmet a számítógépen, majd következett az esti mese. Mese után villám gyorsan elaludtak.

Vasárnap reggel korán ébresztettük őket, mert siettünk a 10 órakor kezdődő Gryllus Vilmos fellépésére. Gyönyörűen sütött a nap, rövid ujjúban, daloltunk együtt Gryllus bácsival, -ahogy Zsófi hívja. Imádjuk a dalait. Ezután a Millenáris felé vettük az irányt, ahol a lányok halakat és kacsákat etettek, majd a Pán Péter játszótéren rohangáltak.

Hazafelé még beugrottak egy kis csúszdázásra a lakóhelyünk melletti játszótérre is, majd kiéhezve felfaltak jó néhány szilvás gombócot. Ezzel ért véget a közös hétvégénk a keresztlányunkkal. Zsófit lefektettük, Vivient pedig hazavitte keresztapukája.

Reméljük jól érezted magad Vivien! Isten Éltessen Sokáig!

Újra itt van az ősz, és újra itt van a bölcsőde. Igaz már augusztustól elkezdtük, hogy amire megérkeznek az új gyerekek, addigra visszarázódjon egy kicsit. Érdekes, hogy 2 hónap kihagyás után, mosolyogva búcsúzott el tőlem az ajtóban. Természetesen azért másnap reggel próbálkozott, hogy mi lenne, ha mégis otthon maradna. 4 nap után aztán teljesült a kívánsága, ugyanis lebetegedett.

Ugyanúgy kezdtük a második bölcsődei évet, mint tavaly. 4 nap bölcsi, majd 1 hét otthon. Következő héten aztán folytattuk a 4 nap bölcsivel, majd 39 fokos lázzal. Egyéb tünete nem volt, sem köhögés, sem orrfolyás, csak a magas láz. Reggel hőemelkedése volt, aztán 3 óra múlva már majdnem 39 fokos láz A második nap reggelén narancslevet ivott, vagy inkább szeretett volna. A frászt hozta rám, úgy kezdett ordítani. És abban a pillanatban tudtam, hogy mitől volt a láz. Szájfertőzés. Elvittem a doktornőhöz, aki aznap délelőtt már harmadjára diagnosztizálta ezt a vírust. Nem kaptunk rá semmit, még ecsetelőt sem. Közölte, hogy ez elég fájdalmas neki, igyon sok folyadékot, és lázcsillapítás szükség szerint. Ennyi. Úgy a 4. napon mondta, hogy anya, már nem fáj a szám.

Ahogy a szájfertőzés után visszatértünk a bölcsődébe, érkezett az újabb nátha. Így 4 nap után újra otthon gyógyulgatott. Szerencsére csak hőemelkedése volt, láza nem. Hétvégén helyre jött annyira, hogy hétfőn újra mehetett. Sikerült is egy hetet végig járni, de pénteken már újra erősen tüsszögött, amikor érte mentem. Vékony, rövid ujjú pólóban játszott a földön. A gondozónő szerint vizes lett a kézmosásnál a póló ujja. Ezt értettem is, csak azt nem, hogy miért nem adtak rá másik pólót, miközben a szekrénye tele csere ruhákkal.  Újabb egy hét otthon.

Elkezdtük adni Zsófinak a ProGastro Kid+ nevű probiotikumos étrend kiegészítőt. Mivel az immunrendszer sejtjeinek 70-80%-a a bélfalban található, az egészséges bélflóra nélkülözhetetlen az immunrendszer kiegyensúlyozott működéséhez. Két hónapos kúrának fogtunk neki, reméljük beválik.

a jiviéja. - énekeli Zsófikánk. A barátaink lehívtak Balatonkenesére, hogy töltsük együtt az augusztus 20-i hosszú hétvégét. Nagyon örültünk a meghívásnak, mert tavaly is így jutottunk le Fonyódra. Zsófiánknak is akadt játszótársa, egy 8 éves és egy 11 éves kislány személyében. 

Érkezésünk napján bográcsos gulyáslevesre voltunk hivatalosak a barátaink barátaihoz. Itt ismerkedett össze Zsófi a lányokkal. Nagyon jól elvoltak. A gyönyörű kertben elemlámpával sündisznó után kutattak. A pihenőidőben pedig hangszerekkel verték fel a szomszédokatJ. Mi felnőttek is nagyon jól éreztük magunkat, jó kis társaság volt.

Másnap reggel mi Zsófival ágyban maradtunk, amíg apa és a barátaink úsztak egyet még reggeli előtt. Olyan jó érzés volt kiülni a gyönyörű időben a teraszra, és ott fogyasztani el a reggelit. Ezt követően ismét kimentünk a partra, nagyokat lubickoltunk. Nekünk nagyon tetszett a szabad strand, mivel a játszótér árnyékos helyen volt, így Zsófinak nem kellett egész nap a tűző napon lennie. Ha épp nem homokozott, vagy csúszdázott, akkor a parton dagonyázott, vagy a sekély vízben pörgött-forgott.

A délutáni pihenőt itt sem hagytuk ki. Délutánonként már nem mentünk vissza fürödni, hisz annyi egyéb programlehetőség volt a környéken. Egyik délután a lovardába látogattunk el, ahol Zsófi kézből etette a lovakat és kecskéket. A közelben volt egy II. világháborús német katonai sír, ezt is megnéztük. Az estét egy nagyon finom közös vacsorával zártuk az öreghegyi Ezeréves Csárdában, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Balatonra, és még a túlparti tűzijátékokat is láthattuk.

A következő reggelen már én sem maradtam le a reggeli úszásról. A víz állítólag 24 fokos volt, én kevesebbnek éreztem, de ettől függetlenül nagyon jól esett ez a kis reggeli sport. Kenesén van egy nagyon híres pékség, ahol igazi finomságokat is sütnek. Ezen a reggelin mi is a pékség teraszán reggeliztünk meg, ki kakó, ki pedig kávé kíséretében. Délután a fiúk ping-pong bulit rendeztek, majd amikor kellően belefáradtak, akkor elindultunk a lecsófesztiválra. Nagyon jó hangulat volt, természetesen a lecsóevés sem maradt el. A jó hangulatot egy zenekarnak köszönhettük. Régen táncoltam ennyit. Zsófi is nagyon jól bírta, rázta a kis popóját fáradhatatlanul.

Gyönyörű a Balaton, nem lehet betelni vele. Valahányszor lemegyünk, nehezünkre esik otthagyni.